2013. január 5., szombat




 



              
             Szanda,Szandaváralja - az emberi környezet


Két eldugott falucska a Cserhát lankái között, a Szanda-vár alatt. Biztos vagyok benne, hogy akik ezeket a sorokat olvassák, többségében nem is tudják, hogy létezik ez a két település. Pedig a szép (igazából gyönyörű) természet, a kedves emberek, a nyugalom, tisztaság, biztonság, a hagyományok jelenléte mind hozzájárulnak ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessünk itt. Nem véletlen, hogy sokan megérik a 90 év fölötti kort is.
A fő település Szanda, Szandaváralja - kb. 1km van köztük - közigazgatásilag tartozik hozzá. Szandán van a Polgármesteri Hivatal, két közért, művelődési ház, Teleház, óvoda, templom,  posta, kocsma. De a mozgóboltokból, amik egy héten többször is meglátogatják a falvakat, minden beszerezhető, nem is beszélve az itt megtermelhető dolgokról.
Balassagyarmat 22km-re, Vác 45km-re, Budapest 80 km-re van, tulajdonképpen elérhető távolságra. Balassagyarmaton minden hivatalos ügyet elintézhetünk, és ide visz minket a busz a faluból. A szomszédos Magyarnándorban vonat is közlekedik.
Szerencsére nem főút mellett fekszenek ezek a kistelepülések, így értéke és szokása van még a hagyományos dolgoknak, itt hétköznapi viselet még a palóc sokszoknya,  ápolják és vigyázzák a Máriácska káponkáját, a Mária forrást, az emlékhelyeket. Itt mindenki köszön a szembejövőnek.
A palóc porta hagyományosan egy nagyházból, nyárikonyhából, istállókból, ólakból, termény- és fatárolókból áll, amik természetes anyagokból vannak felépítve. A házaknak általában vastag vályogfala van, az istállók és ólak lehetnek kőből is, de általában fából építik őket. 
A nagyházban van általában egy előtér szoba, amit ki minek használ, sokan konyhának rendezik be ezt is ( korszerűsítésnél ebből választják le a fűrdőszobát). Ebből nyílik két oldalról a két szoba. Egy különálló kis házacska a nyárikonyha, itt főznek és itt tartózkodnak nappal egész évben. A vizet a kút adja,  télen nappal a nyárikonyhában a sparheltet vagy kis kályhát fűtik fával. Éjszakára fűtik be csak a nagyházat alváshoz, ha hagyományosan akkor fával. Az istállókban régen lovakat, marhákat tartottak, ma garázsnak, műhelynek használják. Az ólakban még megmaradt az állattartás, baromfi és sertés szinte minden portán van. A  telek általában akkora, hogy a megterem rajta minden, ami a családnak és az állatoknak kell, esetleg kis kiegészítést vesznek vagy cserélnek hozzá. 
Azért írtam ezeket le ilyen részletesen, mert a parasztházak és az emberek életmódja még őrzi  a hagyományokat, a bevált régi szokásokat. Tehát ne csodálkozzunk, hogy a legtöbb eladó házban nincs víz és gáz közmű szinten (ami szerintem határozottan jó). A parasztházakban nincs kialakítva fűrdőszoba, és a víz, ha be is van vezetve, a kútból jön, a fűtést pedig fával oldják meg.  Ez egyáltalán nem igénytelenség, mert a palóc ember  nagyon is szépen és tisztán tartja mind magát mind a maga portáját(szerencsére azok is, akik nem "idevalósiak"). Még az egyedül élő idős embereknél is ezt tapasztaltam. Ez persze kihat a falu egészére, tiszta és gondozott minden. 
Még azért írnék néhány dolgot úgy általában a parasztházakról.
Mindennek jelentősége és célja volt elődeink építkezésében, akik szervesen együtt éltek a természettel. A ház hármas elrendezésének szintek és helyiségek szempontjából, a tornácnak, a tájolásnak, a nyílászáróknak, a berendezésnek, de még a díszítéseknek is  fontos szempontoknak kellett megfelelniük, amik nemcsak praktikussági szempontokról szóltak, hanem az emberek teljes hitrendszerét felölelték. 
Most csak néhány praktikus dolgot emelnék ki, aki bővebben szeretne ezekről olvasni az alábbi linken is talál még információt, de az interneten rákeresve rengeteg anyagot találhatunk.  
http://aranyasszony.gportal.hu/gindex.php?pg=33445852
Építőanyagként csak természetes anyagot használtak, úgymint vályog, kő, szalma, fa, nád stb.  Aminek ugye nemcsak akkor van jelentősége, amikor a házban élünk, hanem amikor házunk építőanyagait szemétként kell már kezeljük, és szeretnénk, ha minél hamarabb visszakerülne a természet nagy körforgásába.Ezen túlmenően a vastag vályogfal remek hőmérséklet-, és páraszabályozó.
A nyílászárók kicsik - az ablakoknál  a legrosszabb a hőszigetelés, így minél kisebb ez a terület, bent annál melegebb lesz télen, és annál hidegebb nyáron. Persze mi azt mondjuk: kevés fény jut így be - de eleink sokat voltak kint a kertben, a természetben, az állatokkal. Talán mi is jobban éreznénk magunkat...
A tornác úgy van kialakítva, hogy télen az alacsonyan besütő nap melegíti a házat, nyáron a magasan járó nap sugarai nem érik el az ablakot. Védi a ház falát a csapadéktól, kellemes hely a megpihenésre, szárításra.
Tudom, hogy a régi parasztház mai igényeinknek nem felel meg, korszerűsíteni kell legalább egy fürdőszoba-beépítés erejéig. De azért gondolkozzunk el, miért pont így alakult a hagyományos házak építése, milyen értékeket hordoz magában, amiket esetleg át kéne mentenünk a jelennek és a jövőnek! Mert ezekben a házakban talán még boldogabban is éltek az emberek mint mi a mai palotáinkban, mert  szerves részei voltak a "kerek" világnak.
Megemlítem a később épült kockaházakat is (ebből is sok van) , itt már általában mindenféle közmű van, elvileg  ezekben van egy konyha is bent (ezek a házak a kommunizmus éveiben "egyen-tervek" alapján készültek), de sokan meghagyták szobának ezt is. (A szobák az esetek többségében külön nyílnak, bármilyen a ház.) Itt már ki van alakítva fürdőszoba, esetleg   külön wc. Ezek az épületek készülhetnek téglából, de nemritkán a régi bevált vályogból építették. Ami talán valódi előnyük lehet ezeknek a házaknak a parasztházakkal szemben, hogy az ablakok nagyobbak és így sokkal világosabbak a helyiségek. Persze tudjuk ezeknek az épületeknek nagy hátrányát, hogy jellegtelenek. Azért egy felújítás, bővítés során sok szépet ki lehet hozni ezekből a házakból is. 
Aki többet szeretne tudni még erről a két faluról, az alábbi linken (Szanda honlapján) még sok olvasnivalót, de térképet is találhat.
http://szanda.hu/?page_id=3


Az ingatlanok


Jelen gazdasági helyzetben senki nem találta érdemesnek ennek a területnek a felmérését eladó ingatlanok szempontjából. (Olyan olcsók a házak, hogy a százalékos jutalék itt nem kecsegtető.) Sehol nem találtam erre vonatkozó hirdetéseket, pedig, már mint helyi lakos, pontosan tudom, hogy tömegével vannak eladó házak. Most, hogy kicsit már tájékozódtam, kiderült, hogy néhányan   már 10-20 éve is árulják elárvult házaikat. Némelyiket szépen gondozzák is, de van ami értékét jelentősen vesztve az enyészeté lett.
Az egyébként is kisszámú lakosság fogy, az óvodába egyre kevesebben járnak, az iskolát is meg kellett szüntetni.  
A városban meg nem tudnak az emberek lakáshoz jutni, mert olyan drága, és szenvednek a kosztól, a rossz levegőtől, a tömegtől, a dugótól.
De honnan is tudnának az emberek az itteni lehetőségekről?  Persze senki nem szeretné, ha  nagyszámú betelepülő lepné el a falut, akik ki tudja milyen értékrendet hoznának be. De azért az jó lenne, ha  szép lassan megvételre kerülnének az eladó házak, és állandó lakóik (akik nem csak nyaralásra jönnének ide) fölvennék az itteni jó szokásokat, és hozzátennék a maguk pozitív szokásait, ötleteit.
Így jutottam arra az elhatározásra, hogy eddigi ingatlanértékesítői tapasztalataimat hasznosítva szakszerűen felmérem  az eladó ingatlanokat, és egy a internetes elérhetőség és album formájában elérhetővé teszem az érdeklődők számára. Remélem hozzájárulok ezzel a falvak feltöltődéséhez.

Barlai Anita (tel: 06 20 298 5559, email: anita.barlai@gmail.com) 



"Használati utasítás"

Igyekszem összegyűjteni az összes eladó ingatlant, remélem nem is olyan sokára már az emberek is megkeresnek. Sok olyan ház is van, amire ki sincs írva, hogy eladó, csak szájhagyomány útján lehet hozzájutni ehhez az információhoz. Úgy tapasztaltam, az, hogy én is itt lakom, az emberekben nagyobb bizalmat kelt, és szívesebben megengedik, hogy lefényképezzem eladó házukat.
A falunév alatt ár szerint növekvő sorrendben  vannak az ingatlanok, először a házak, utána az egyéb (ami eleinte még nem biztos, hogy föl lesz töltve). Természetesen állandóan változik - különösen eleinte - a lista, mivel folyamatosan veszem föl a most eladó házakat, ami időbe telik. De mivel elég sok az érdeklődő, ezért már most közzé teszem a blogot. 
Az ár általában irányár, sokan mondják, hogy majd egyeztetnek, ha lesz vevő. Ezt arra is értik, hogy a megegyezés nemcsak rajtuk múlik, hanem a többi tulajdonoson is, testvéreken, rokonokon. 
Ezekben a falvakban még nincsen csatorna, úgyhogy a szennyvíz emésztőbe folyik minden háznál. A helyiségek elhelyezkedésével kapcsolatban (alaprajz) az az általános, hogy a szobák külön nyílnak, azt tüntetem fel, ha nem. 
Ha valamelyik ház, vagy maga a terület megtetszik, nyugodtan hívjanak fel, szívesen adok bármilyen jellegű tájékoztatást.




SZANDA

jelige:"garázs"
irányár:1,5M
telek: 700nm, fel van szántva
ház: tulajdonképpen 30nm-es tégla garázs, egy szoba, fűrdőszobával, tető nélkül, csak le van fedve
építés éve:1993
közművek: villany a házban, gáz, víz, emésztő az udvarban
fűtés: kémény
egyéb:  jó helyen  van

Nagyon jó helyen van, és közművesített a telek. A házacska téglából van, bővíteni lehet.
Érd.: 0620 298 5559




--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

jelige: "barna"
irányár: 2,3M
ház: vályog, hosszú parasztház, kb. 60nm, 2 szoba, konyha, fűrdő
telek: kb. 800nm
közmű: víz, villany
fűtés: kémények, fatüzelés
egyéb: betonút van előtte

Az olcsóbb kategóriájú, felújítandó parasztházak közül kiemelkedik azzal, hogy be van vezetve a víz. 









---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-------------


jelige: "fehér téglás"
irányár: 2,5M
telek: 1070nm - rajta kút, szőlő,  kert végében árok, aminek az aljában patak is csordogál olvadáskor, még a telekhez tartozik, de plusz területként, külön helyrajzi számon
ház: közepes állapotú vályog parasztház, 66nm, 2 szoba (20-20nm), előtér, nyárikonyha (ez tégla), kamra,   nyílászárók régi faablakok
építés éve: 1954
közművek: villany van bevezetve, víz, gáz az utcán
fűtés: kémények vannak
egyéb: van kút és pince, 10 éve fel lett újítva a tető és a padló, ingóság is eladó

Ez egy nagyon kellemes parasztház, nagyrészt eredeti állapotában hagyva. Így a tornácról a konyhába jutunk ill. előtérbe, ahonnan egyik és másik oldalról két szoba nyílik. Az L alak másik szárában van a tornácról nyíló nyárikonyha, és mellette a kamra, ahonnan a padlásra is fel lehet jutni. A közművek közül a villany van csak bevezetve, de a kút tökéletesen ellátja a házat, ill. a kéményekre bármilyen fűtési módot rá lehet kötni. Gáz az utcában van. A tornácról az árokra látunk, ami olvadáskor  vagy csapadékos időben patakként funkcionál, gyönyörű, nagy fák szegélyezik. A ház előtt betonút van.
Érd.:06 20 298 5559




-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"két lakás"
irányár:2,5M
telek: 3500nm, rajta kút, istállók, pince (12nm) szőlő, szántó
ház: felújítandó vályog parasztház, 2 lakás, (1:szoba, konyha, kamra,  2: 2 szoba, konyha,  fűrdő ), nyílászárók régi faablakok, tető cserép
építés éve:1920
közművek: villany van bent, utcában gáz, víz
fűtés:kémények vannak jelenleg
egyéb: közel van a lovastanya, az erdő, 4 tulajdonos van

A falu nagyon szép részén van  ez az ingatlan. A hatalmas telek - ami egyébként ritka -  kiválóan alkalmas azoknak, akik gazdálkodni szeretnének. A ház állapotát az ár is tükrözi, erősen felújítandó. Két lakásból áll, az utcához közelebbi rosszabb, az utcától távolabbi jobb állapotban van,  szép tornáccal. Itt is minden kialakítható, bár bent csak villany van, de az utcában víz, gáz is - bár a kút ellátott ugye két családot, a fűtést meg ma is jobb megoldani gázszámla nélkül. Elég nagy pince és gazdasági épületek is tartoznak hozzá.
Érd.: 0620 298 5559

 





 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"régi bolt"
irányár:3M
telek: 800nm, rajta nyárikonyha (25nm, hozzá kamra, gáz bevezetve), ólak, diófa, szőlő, kőistálló, pince (25nm), kút
ház: L alakú, felújítandó parasztház, 90nm, főleg téglából épült, de vályog is van benne, 4 szoba,kamra, tető cserép, fa ablakok
építés éve: 1947
közművek: villany, gáz bent, víz nincs bevezetve (a kútból vették a vizet), vezeték az utcában
fűtés: cserépkályha, konvektorok
egyéb: Régen ez a ház bolt volt, az utcáról nyíló egyik bejárati ajtó is ezt jelzi. 

A képek után szerintem nézze meg még egyszer az árat! Az igaz, hogy a vizet be kell vezetni a házba, akkor is, ha a kutat fogják használni, de ez egy nagy ház, és minden megvan hozzá: nyárikonyha - szép kis melléképület, nagy pince, kőistálló - akár nagyobb állatoknak is, elég nagy telek. Mivel a ház téglából épült, és mindegyik szoba tágas, a felújítás során könnyen alakítható, modernizálható. És nemhiába volt ez bolt régen (miért ne  lehetne akár ezután is az?), az ingatlan központi, nagyon jó helyen van a faluban. 
Remélem Ön is meglátja a sok lehetőséget ebben a  házban!
Érd.: 0620 298 5559
















 



-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"zárt tornác"
irányár: 3,1M
telek: 1100nm, rajta ól, díszfák, kút, almafa, barackfa, meggyfa, cseresznyefa, diófa
ház: félig felújított vályog és tégla parasztház, 2 szoba, konyha, fürdő, kamra, régi fa ablakok, tető cserép
közművek: víz, villany bent van, gáz az utcában
fűtés:kémények vannak
egyéb:elkezdték a felújítást, a hátsó falat kijjebb tették, ami már téglából készült, csatornák újak, falak le vannak szigetelve alulról, víz be van vezetékezve, a szennyvíz csövei is ki lettek cserélve

A felújítás során nagyon kellemes elrendezése lett a háznak, és elvégeztek sok olyan munkálatot, ami a korszerűsítéshez hozzájárul - az új tulajdonosnak már nem kell ezekkel foglalkoznia. Jóval kevesebb anyagi ráfordítást is igényel a ház. A tornácot érdemes újra kinyitni, mert úgy sokkal jobban használható ez a tér is.  Nagyon szép a környék, közel van a faluközponthoz, betonút van előtte. Ekkora telken már minden megtermelhető, amire egy családnak szüksége van, és sok gyümölcsfa is van a telken.
Érd.: 0620 298 5559














 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"betonpince"
irányár: 3,5M
telek:1523nm, rajta kút, pince (20nm), ólak, gyümölcsfák (szilva, dió, körte, cseresznye, szőlő)
ház: vályog, felújítandó parasztház, 70nm, 2 szoba, fürdő, fa ablakok, tető cserép
közművek: villany, víz, gáz, emésztő, telefon
fűtés: gázkonvektor, sparhelt (masina)
egyéb: a fürdő a régi nyárikonyhából lett átalakítva, a tornácról nyílik

Régi stílusú parasztház, egy alapos felújítás  után viszont teljesen megújulhat, a közművek bent vannak. Még egy parabolaantenna is van. A nyárikonyha  a ház folytatásában van, így egybe lehet nyitni, amivel  még egy helyiséget nyerünk.  A kert jó nagy, alkalmas állattartásra, kertészkedésre, eltart egy családot. A pince nagy, betonból épült, sok mindenre használható.
Érd.: 0620 298 5559










-------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"pihenőkert"
irányár: 4,5M
telek: 705nm, rajta örökzöldek, pergola, gyümölcsfák (alma, dió, füge), szeder, szőlő
ház: vályog és tégla felújított parasztház, 74nm, 3 szoba, konyha, fürdő, kamra, fa ablakok, cserép tető
közművek: víz, villany, gáz bent
fűtés: gázcirkó (fafűtés is megoldható)
egyéb: a fürdőben zuhanyzó és kád is van, 6-8 éve hozzáépítették a régi vályog szobákhoz és konyhához téglából a fürdőt és a kamrát, felújították a tetőt

Ez a szép kis parasztház Szanda egyik nagyon hangulatos utcájában van. Korszerűsítve van, minden közmű bent van, gázcirkó adja a fűtést és a meleg vizet. A kert is szép rendezett, de leginkább pihenésre alkalmas jelen állapotában.
Gondolkozzon el rajta, mert ennyi pénzért ez a ház összkomfortos, szép kívül, belül!
 Érd.: 06 20 298 5559


















---------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"eredeti"
irányár:4,5M
telek: 806nm, rajta nyárikonyha, zárt terasz, kút, szőlő
ház: vályog, hosszú parasztház, 60nm, 2 szoba, előtér, fűrdőszoba, tető cserép, régi faablakok
közművek: villany, víz, gáz, emésztő
fűtés: konvektor, kályha (kémény)
egyéb: szép kilátás, felújított vezetékek, betonút előtte

A kis parasztház nagyon jó helyen van, és az egész kellemes hangulatot áraszt. Azzal hogy egybenyitották az előteret a szobával, nagy tér keletkezett, és a sötét hajópadlóval különleges, régies stílusa van. Bár nem tartozik hozzá nagy telek, egy családnak pont elég az ellátására. A tulajdonos már majdnem befejezte a felújítást, a fürdőszoba szerelvényezése van még hátra, de a belevalók is megvannak. A kintről megközelíthető konyha és fürdőszoba alapján elsősorban nyaralónak gondolnánk, de kialakítható a mostani igények szerint állandó lakhatásra is, minden közmű bent van. Parasztházhoz képest elég sok ablak is van rajta, tehát világos is (sajnos nem mindig sikerül napos időben lefényképeznem a házakat, úgyhogy a fényképek nem tükrözik ezt). Gyönyörű a kilátás a dombokra az egész telekről, előtte betonút van.  
Érd.:0620 298 5559











--------------------------------------------------------------------------------------------------------------



jelige:"palóc"
irányár: 4,5M
telek: 1000nm, kőistálló, nyári konyha kemencével, füstölővel, díszfák, almafa, körtefa, barackfa, kút
ház: 50nm-es közepes állapotú hosszú, vertvályog parasztház, 2szoba, konyha, tető cserép, régi fa nyílászárók
építés éve: 1900
közművek: villany bent van, víz, gáz a kertben
fűtés: sparhelt (masina)
egyéb: belül szép a ház, az ingóság is eladó a házzal, a telek még a domb tetején is folytatódik

Ez a ház nagyon szép belülről, különösen, hogy a régi bútorokkal van még berendezve, és igazi hagyományos hangulata van a belsőnek.  A kert is különleges,amit a tornác, a kőistálló, és a hátsó domb  hármasa hoz létre. A telek két részből áll, az elsőn van a ház, a hátsón, a dombon pedig a kertrész, amiről jelenleg nincs fénykép. A helyiségek elrendezése is hagyományos: előtér, két szoba.  Az ingatlan a falu szélén van, csöndes, szép környezetben. Mivel már régóta nem lakják, van rendbe hozni való a házon, de ez egy igazi "beleszeretős" ház. 
Érd.: 0620 298 5559









---------------------------------------------------------------------------------------------------------------  

jelige:"mesterablak"
irányár:5M
telek:1200nm, rajta kamra, ólak, kút, szántó, gyümölcsfák, pince (12nm, kő), faablakok, tető cserép
ház:közepes állapotú, világos, vályog kockaház, 80nm, 2,5 szoba
építés éve:1958
közművek: víz, villany, gáz, emésztő, telefon van
fűtés:kémények ill. konvektor
egyéb: nagy, beépíthető tetőtér, rendben tartott, közművesített, modernebb ház

Ez egy nagyobb ház, és még tovább bővíthető. Itt kevesebb korszerűsítési munkák vannak, tulajdonképpen kisebb munkálatok, festés után beköltözhető. De ha valaki egy igazán szép és kellemes otthont szeretne, ahhoz is remek alapokkal rendelkezik ez a ház, mint a legtöbb "kockaház". 
Érd.: 0620 298 5559









 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"kőpince"
irányár:5M
telek:800nm, rajta gyümölcsfák - szilva, barack, baromfiól, kemence, kút, fáskamra, garázs - alatta pince 16nm
ház: tégla, L alakú, közepes állapotú, világos kockaház, 3 szoba, konyha, előtér, fürdőszoba, tető cserép, régi fa ablakok
közművek: villany, víz bent, gázcsonk az udvarban, emésztő
fűtés: fafűtésű kályha
egyéb: a telekhez még tartozik egy kb. 150nm-es rész
A ház minden helyisége nagyon tágas, meglepően még a fürdőszoba is. Kevés felújítással szép és kényelmes otthont varázsolhatunk belőle, mivel még a közművek is bent vannak. A tető kialakítása lehetővé teszi, hogy nagy alapterületű részt még beépítsünk.  A nyílászárók nemcsak jók, de szépek is, érdemes rendbe hozni őket.  
És mit kapunk manapság 5 millióért? 
Érd.: 0620 298 5559















---------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"3 ház"
irányár:6M
telek: 2253nm, rajta garázs (benne füstölő), szilvafák, diófa
ház: 3 ház, 1: közepes állapotú vályog kockaház, 90nm, 2,5 szoba, konyha, kamra, fűrdő wc-vel, tető cserép, fa ablakok
                  2: erősen felújítandó vályog parasztház, 75nm, szoba, konyha, garázs  
                 3: tégla féltetős, alacsony belmagasságú szoba, kamra
közművek: villany, víz a házban, gázcsonk az udvarban
fűtés: nagy házban olajkályha, 2 kémény
egyéb: falu szélén van, szép panoráma, nagy ház alatt pince van

A telken 3 ház van, teljesen különböző adottságokkal. Alkalmas lehet így több generáció összeköltözéséhez, a telek is elég nagy hozzá. (A telek több helyrajzi számon van. ) Nagyon jó  lehetőségek vannak ebben az ingatlanban, sok mindent ki lehet alakítani rajta, amihez az is hozzájárul, hogy a falu szélén van, gyönyörű helyen, erdő mellett, lovastanya közelében. 
Érd.: 06 20 298 5559













---------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"szerkezetkész"
irányár:6,5M
telek: 1825nm, rajta diófák, barackfa, szilvafa, almafa
ház: újépítésű,  belül vakolt, kívül vakolatlan, téglaház, 110nm, 3 szoba, konyha, kamra, wc, fűrdő, tető bramac cserép,  fa szigetelt  ablakok

építés éve: 2000. (használatbavételi engedély)
közmű: víz, villany bent, gáz a ház előtt, emésztő
fűtés:kémény
egyéb: 30 cm -es fal, alul szigetelve van a ház, minden vezeték a tetőtérben fut, 3 fázis van, a burkolatok, a festés és a gépészet hiányzik

A házat ott lehet folytatni, ahol abbahagyták, és a vevő már saját ízlése szerint választhatja ki a burkolatokat, a szanitereket, a fal színét, és eldöntheti, milyen fűtést szeretne. Így olyan, mintha a kedves vevő magának épített volna egy új házat, csak sokkal hamarabb kész van. Szóval a nehezén már túl van!
Ez egy remek elrendezésű, jó állapotban lévő, befejezésre váró ház. Az előszobába lépünk, ahonnan jobbra egy nagy szoba van (amit ketté is választhatunk, mert nagyon nagy), balra  szemben a wc van a folyosó végén, balra a konyha boltív bejárattal, mellette a fűrdő, a folyosó jobb oldalán két ajtó - két szoba. A konyha teraszajtóval nyílik a tornácra, és egy kamra is van mellette. Nagy  a telek, szép  a panoráma, betonút van előtte.
Érd.: 06 20 298 5559





 









 






 
 




---------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"kovácsműhely"
irányár:7M
telek: 3699nm, rajta nyárikonyha (alatta pince), kovácsműhely, garázs (aknával), ól, diófa, almafa, szilvafa, szőlő, szántó, ásott kút
ház: vályog, kőalapú kockaház, 100nm, 2 szoba, konyha, előszoba, kamra, fűrdő (kád és zuhany is), tető cserép, fa ablakok
építés éve:1952
közművek: víz, villany, gáz bent, emésztő, 3 fázis
fűtés: gázkonvektor és cserépkályha
egyéb: aszfaltút, jó elosztás, beköltözhető

Nagyon szép dombocskákra van kilátás ebből a házból, és a telek vége sem az ablaknál van. Hatalmas telek, műhelyek, nagy ház, nyárikonyha - minden együtt, hogy nemcsak lakni, de élni, dolgozni, gazdálkodni is lehessen. A nyárikonyhában is van gázkonvektor (és alatta pince), így akár külön kis lakásként is használható. Szépen rendben van tartva minden, a festés is új, úgyhogy akár be is lehet költözni az új tulajdonosnak. (Sőt, az ingóság is eladó.) Aki nem akar felújítani, annak különösen érdemes megnézni!
Érd.: 06 20 298 5559












 








---------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"nagy telek"
irányár:8M
telek: 2500nm, rajta garázs, kút, tárolók (4db), ól, gyümölcsfák (cseresznyefa, körte, almafa, birsalmafa, szilvafa, diófák, szőlő, naspolya)
ház: L alakú, közepes állapotú, tégla kockaház, 2 lakás, cserép tető, régi faablakok
1.lakás: 50nm, szoba, konyha, kamra, tároló
2.lakás: 70nm, 3 szoba, előszoba, kamra, fürdő, wc
építés éve: 1960
közmű: villany, víz, gáz, telefon
fűtés: konvektor, cserépkályha
egyéb: ingóság nem eladó

Az utcáról kockaháznak, az udvarról L alakú, tornácos parasztháznak látszik - a kettő összeépítéséből van ez a nagy ház. Akár két generáció is összeköltözhet ezen az ingatlanon, a telek is nagy. Tágas a garázs, sok melléképület van. Kis költséggel nagyon szép és nagy lakóhelyet alakíthat ki itt a leendő tulajdonos, gazdálkodásra, önellátásra is tökéletes. Nyugodt, csendes utcában van.
Érd.: 0620 298 5559



















 
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"tágas"
irányár:10,5M
telek: 960nm, rajta ólak, gyümölcsfák (körte, szilva, cseresznye, alma,szőlő) kút
ház: modern, korszerű, jó állapotú téglaház, 96nm, tető cserép (20004-ben felújítva), műanyag, hőszigetelő ablakok,
3 szint: földszint - konyha, étkező, nappali, előszoba, fürdő, wc
            tetőtér - 3 szoba, fürdőszoba, padlástér
            pince - garázs, kazánház, tároló
építés éve: 1984
közmű: víz, villany, gáz, emésztő, telefon
fűtés: vegyes tüzelésű kazán, gázcirkó
egyéb: villanyboyler is van még, 30nm fedett terasz

Ez a szép, modern igényeket kielégítő ház Szanda egy fiatalabb részén van. Tágas, világos terek, nagy nappali, összközmű, hőszigetelő ablakok, nagy terasz - gyönyörű kilátással. Nagy pince és kert - sokféle tevékenységre használható, de pihenni sem utolsó itt. Érdemes személyesen is megnézni!
Érd.: 0620 298 5559
















 










---------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"szinteltolásos"
irányár:10,9M
telek: 1169nm, gyümölcsfák (cseresznye, barack, alma, meggy, szilva), kút, tárolók
ház: modern, jó állapotú téglaház, 94nm, fa ablakok,  tető cserép
3 szint: földszint - étkező, konyha, 1 félszoba, 2 szoba, kamra
           tetőtér - 3 még befejezetlen szoba
           pince 50nm -  zöldségtároló, garázs
közmű: víz - kútról házi vízmű, villany, gáz, emésztő
fűtés: 2 cserépkályha, konvektorok, gázboyler, látványkonvektor (gáz)
egyéb:  a tetőtérben erkély van, a földszinten pedig hatalmas terasz

Ez a ház is  a már a modern igényeket tükrözi, minden kényelmi szempontnak megfelel. 
Sőt, itt a ház gépészete  takarékosan van megoldva: a kút ellátja vízzel a lakókat, és a cserépkályhák fával kifűtik a házat. A nappali szinteltolásos, érdekes megoldású. Bár alul is elég szoba van, még a tetőtérben is kialakítható 3. A kert elég nagy, és a teraszról gyönyörű a kilátás.
Érd.: 0620 298 5559



























---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

jelige:"felújított"
irányár: 13,9M
telek: 900nm, rajta kút, gyümölcsfák (alma, körte, szilva, dió, cseresznye)
ház: modern, korszerű ház, 110nm, teljesen felújítva, műanyag és fa nyílászárókkal
3 szint: földszint - konyha, kamra, étkező, előtér, nappali, fűrdő, wc
           tetőtér - 3 szoba, fürdő, tároló (kiemelt tető)
           pince - 90nm, kazánház, garázs tároló
építés éve: 1984, 2010-ben teljesen felújítva
közmű: víz, gáz, villany, emésztő
fűtés: gázcirkó, vegyes tüzelésű kazán
egyéb: A meleg vizhez villanyboyler is van, ha nem a cirkót használják. A vegyes tüzelésű kazán teljesen új. Az ingóság is eladó, maradhat.

Ehhez a házhoz egyáltalán nem kell hozzányúlni, csak fogjuk a bőröndünket és beköltözünk. Nagyon szépen, igényesen felújított ház nagy, tágas terekkel, modern de gazdaságosan kialakított gépészettel. Hatalmas, 30nm-es teraszról élvezhetjük a gyönyörű tájat, a két nagyra nőtt fenyőfa árnyékában. A pince és a kert bármilyen otthon végezhető munkára alkalmas, műhelynek, zöldségeskertnek. Nyugalom, csend, kényelem.
Érd.: 0620 298 5559




































---------------------------------------------------------------------------------------------------------------


TELKEK:

irányár: 250 forint / nm - kb. 240 000,-

Szanda Önkormányzata 19 építési telket értékesít még belterületen - a faluban, egy kb. 960nm. Az építési telkekre vonatkozó általános jogszabályok vonatkoznak ezekre a területekre.
Hm... nem is rossz ajánlat!
Érd.: 0620 298 5559


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


jelige:"istállló"
irányár: 2,5M
telek: 1905nmminden közmű az utcában

egyéb: Eddig 2 lovat tartottak benne, minden ehhez szükséges feltétel kiépítve , boxok, lovász lakás, futattók, kerítések.






-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


SZANDAVÁRALJA:

jelige: "elvarázsolt"
irányár: 1,1M
telek:1200nm, rajta még: gazdasági épületek, gyümölcsfák
ház: vályog és kő felújítandó kockaház, 80nm, 4 helyiség, cserép tető
közmű: villany a házban, gáz a kertben, víz az utcában
fűtés: kémények vannak
egyéb: a kert végéből a szandai várra látni

A kert nagyon szép, majdnem kocka alakú,sík, bármire alkalmas, könnyen művelhető. A házban 4 helyiség van, amiből kettő a szobák kialakítására, kettő egyéb helyiségek, konyha, fürdő kialakítására alkalmas. Bár most eléggé felújítandó a ház, szakember szerint gondos kezek által szépen rendbe hozható. Jó alkalom, hogy nagyon kevés pénzből jusson remek otthonhoz!
Érd.: 0620 298 5559







---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

jelige: "kis telek"
irányár:1,2M
telek: 500nm
ház: 90nm-es, felújítandó, vályog és tégla kockaház, 2 szoba, konyha, kamra
közmű: villany a házban, gáz, víz az utcában
fűtés: kémények vannak
egyéb: jó helyen van, a kamra-részből lehetne kialakítani egy kis fürdőszobát 

A falu központjában van ez a ház, így sokféle tevékenységre alkalmas - gazdálkodáson kívül, mivel a telke viszont kicsi. 
Ha kevés pénzből szeretne jó megoldást otthona megteremtésére, és esetleg egy kis üzlet kialakítására, ez remek alkalom, mert  ez a ház szépen felújítható, elég nagy és központi, de mégis szép helyen van.
















-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



jelige: "északi"
irányár: 3,5M
telek:2300nm, rajta kút, szerszámoskamra, gyümölcsfák (dió, szilva, alma, körte)
ház: közepes állapotú félig tégla, félig vályog parasztház, 53nm, két szoba, konyha, kamra, alatta pince 12nm, cserép tető
közmű: gáz villany a házban, víz az udvarban
fűtés: gázkonvektor az egyik szobában, kémények 
egyéb: nem szokványos a tájolása, mert a tornác északra néz, a szobák ablakai délre
A telek kellemes lankás. és elég nagy az itteni viszonyokhoz képest is. Kis ráfordítással szép ház alakítható ki belőle bensőséges kerttel, betonút vezet el előtte. Szép kilátás van a környező dombokra. Ajánlom mindenkinek, aki egy kicsivel nagyobb kertet szeretne!
Érd.: 0620 298 5559















-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

jelige: "boltív"
irányár:7M
telek:1525nm, rajta gyümölcsfák
ház: félkész, modern téglaház, 3X99nm, bramac cserép, fa nyílászárók
közmű: villany, gáz, házi vízellátó kútból
fűtés: vegyestüzelésű kazán, földszinten gáz-cirkó
egyéb: pince - 2 autónak garázs, tüzelőtároló, egyéb tárolók
           földszint - előtér, konyha, nappali, fűrdő, wc, hálószoba
           tetőtér - 3 szoba, zuhanyzó

Ez a ház  a szandaváraljai modern építésű házak egyike. Nagyon szép tervek alapján kezdődött az építkezés, de sajnos félbemaradt. Ami viszont elkészült az jó és igényes. Akinek még  van egy kis pénze a befejezésre, az nem fogja megbánni ezt a vételt.














  









----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

TELKEK:


jelige: "panoráma"
irányár: 1M
telek: 360nm, minden közmű az utcában
egyéb: panoráma a várra Szandaváralján 360nm-es telek eladó, panorámával a várra. Az utcán minden közmű megvan. Egy kis rézsűn kell felmenni az utcától, de a teleknek szinte nincs lejtése. Csöndes, nyugodt, szép utcában van.

Érd.: 0620 298 5559


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
------------



Terény - az élő falu: hagyomány, közösség, természet egy helyen


Szandaváralja – Szanda – Terény,  így jönnek sorban  ezek a kistelepülések, ha Budapestről jövünk.  Egy rövid séta Szandáról, talán 2km, és Terényben vagyunk.  

Rögtön feltűnnek a rendben tartott, szép parasztházak, az eligazító  fatáblák, amikről nem csak az utcaneveket tudhatjuk meg, hanem a helyi nevezetességekről is képet kapunk – csak címszavakban:palóc porták közös udvarral, egy menyasszony stafírungja, orsós magnó múzeum, lekvárium (lekvár kóstolás) stb. Igen, itt már tudatosan kezelik örökségeiket, a legtöbb parasztház helyi védelem alatt áll. De nemcsak a magyar hagyományokat ápolják, a szlovák kisebbség gondoskodik a szlovák hagyományok megőrzéséről is (egyéb kisebbség nincs).

 Az óvodát most újították fel,  olyan a konyhája, hogy még a környező településeket is ellátják meleg étellel. Az iskola igazi falusi kisiskola,annak minden előnyével. Négy osztályos, otthonos, meleg hangulatú, ahol még lehet megkülönböztetett  figyelemmel lenni a gyerekek felé. A három falu körzeti orvosa is itt lakik, - mind a hét gyermekével együtt - , akinek a segítőkészségére, kedvességére mindig lehet számítani, a védőnő is itt van helyben.  A könyvtárat is most újítják fel, nyártól már várja a helyieket és az idelátogatókat az új programokkal.

Már csak a programnaptárból is kiderül, hogy sok aktív civil szervezet is van a faluban, a vallási közösségekről nem is beszélve.

Ellátottság és közlekedés  szempontjából hasonló a helyzet mint Szandán, Szandaváralján.

A közbiztonság nagyon jó, mivel ismerik egymást az emberek, figyelnek egymásra.

Az emberek, a közösség itt nagyon befogadó. Talán tíz éve volt egy  beköltöző hullám, most ezt szeretnék megismételni, mert jó lenne, ha a népesség nem csökkenne, az óvoda, iskola várja az új gyerekeket.















--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------


jelige: "dombtető"
irányár: 2,5M (4,5M)
telek: 600nm (az egész kb.1200nm, amin a 3 ház van, amik egyben és külön is eladók)
ház:  felújítandó, vályog parasztház cseréptetővel, 80nm, 2 szoba, külön bejárattal (a tornácról) konyha, és ugyancsak külön bejárattal fűrdőszoba, kamra
közmű: víz, gáz villany
fűtés: konvektor
egyéb: szép a kilátás, dombtetőn van

Terényben nagyon jó és szép helyen van ez a három ház, egy telken. Az elülső két ház egy tulajdonosé, és a hátsó nagyobb ház egy másik tulajdonosé. Az egész egyben, vagy külön-külön is eladó: a két elülső kis ház 1-1M forintért, a hátsó nagyobb parasztház 2,5M forintért. 
Egyik kis ház szoba-konyha-fűrdőből áll - tehát komfortos, a másik szoba-konyha (ebben sok építőanyag is van a felújításhoz). Fönt a nagy ház adatait írtam le.
Több generációs családoknak ajánlom, mert mind a három ház jól használható, közművesített, kis felújítást igényel mindegyik, és az ára ehhez képest viszont nagyon baráti.
Érd.:0620 298 5559

 








--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
------------
jelige: "sürgős"
irányár:2,9 M
ház: közepes állapotú szilikát L alakú ház, 115nm, 2,5 szoba, konyha, fürdő wc-vel, kamra, előszoba
telek:788nm, rajta kút, pince (3nm)
közmű: villany (víz kútból)
fűtés: fatüzelésű kályha

A telek sem kicsi, de a házat bátran ajánlom mindenkinek, mivel szép, tágas helyiségek vannak benne, jó elosztása van, vastag falai, és a közműveknek sem kell sokat fizetni. Bár felújítást igényel a régi burkolatok és festés miatt, de utána az eredménnyel meg lesz elégedve. Ennek a háznak az eladása a tulajdonosok külföldi munkája miatt sürgős lenne.
Érd.: 0620 298 5559



















------------------------------------------------------------------------------------------------------------

jelige:"kőalap"
irányár: 4,5M
ház: közepes állapotú vályog kockaház (kőalappal), 80nm, 2 szoba, előszoba, konyha, kamra, tető cserép
telek: 2656nm, rajta még nyárikonyha, istálló, pajta, kút
közmű: víz, gáz, villany
fűtés: konvektor

Ez is elég jó állapotban lévő kockaház, vályogból, amit még talán előnyére lehetne felsorolni. Nagy telek van hozzá, gazdálkodni is lehet, a melléképületeket is kihasználva. Szerintem a kockaházaknak is megvannak a maguk előnyei, például jobb az elosztásuk és sokkal komfortosabbak általában, mint a parasztházak. Az áruk viszont így sem magas, ma már nem lehet még az anyagot sem megvenni ennyiből a házhoz. 



















jelige:"agancs"
irányár:4,5M
ház: 70nm-es, utcáról kockaház, udvarról zárt tornácos, L alakú parasztház, körfal vályog, többi tégla, 3 szoba, konyha, fűrdő, 1956-ban építették, cserép tető
telek:2229nm, rajta garázs, tárolók, ólak, ásott kút, nyárikonyha (különálló, kb 40nm, 2 szoba, előtér) alatta pince
közmű: víz, gáz, villany
fűtés: konvektor
egyéb: tulajdonképpen két különálló, teljesértékű ház van a nagy telken

Gondozott, szép nagy ház - meg még egy ház, közművel, jó állapotban, nagy telekkel, melléképületekkel, szép helyen ezért az árért. Szerintem nagyon jó ajánlat.
Érd.: 0620 298 5559


























jelige:"gyöngyszem"
irányár:5,3M
ház: vályog, hosszú parasztház, 80nm, 2 szoba, konyha, fűrdő, cserép tető, 1932-ben építették
telek: 2165nm, rajta még ólak, füstölő,csőkút, műhely, pince (7nm), gyümölcsfák (dió, szilva, meggy, cseresznye, alma, sárgabarack)
közmű: víz, villany
fűtés: fatüzelésű kályhák
egyéb: konyhabútor, konyhapolc marad, megállapodás szerint az ingóság egy része is eladó

Ez a  ház az egyik kedvencem, igazi gyöngyszem a maga nemében, számomra kedves megoldások vannak benne. Szépen fel van újítva, de úgy, hogy a mai igényeknek is megfelel - korszerű, kényelmes, de a hagyományos dolgokat is megőrizték és ápolják.
A nagy telek ellát egy családot - minden megvan, ami kell hozzá, és mivel domboldalon van, különösen szép a kilátás róla.  Az ára pedig elgondolkodtató - egy garzon ára a városokban.
Érd.:0620 298 5559
































---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------



jelige:"pala"
irányár:6,5M
telek: 2000nm, rajta gyümölcsfák (dió, szilva,alma), kút, ólak, fáskamra, szőlő
ház:vertvályog  hosszú parasztház (1927-ben épült), közepes állapotú, 60nm, 2 szoba, cserép tető
közmű: villany, víz
fűtés: sparhelt, fatüzelésű kályha
egyéb: nagyon szép helyen van

Ez a kis parasztház a nagy telekkel pont alkalmas arra, hogy egy család jól érezze magát benne, megtermelje magának az egész évi élelmiszert. A régi, védett parasztházak között a gyönyörű kilátással a környezete sem utolsó.



---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-------------------






jelige:"gazdaság"
irányár: 9,5M
telek: 7000nm, rajta kőistálló, pajta, pince, nyári konyha, ólak, juhakol, gyümölcsös, szántó
ház: 90nm-es L alakú parasztház (vályog, csak egy szoba tégla), 3 szoba, konyha, spejz, fűrdő, tető cserép
közmű: villany, víz
fűtés: fatüzelésű kályha
egyéb: a pajta hatalmas, egy traktor és egy teherautó áll most benne, a szántó fele be van szántva, a másik fele  nincs





Aki gazdálkodni szeretne, annak ez a telek ideális! Minden megvan benne, ami a gazdálkodáshoz kell, és igazi hagyományos módon. Mivel már egy ideje nem lakják, föl kell újítani, de ma ezt nem lehetne ennyiből felépíteni, megcsinálni.  Az is ritka, hogy falun belül ekkora telek legyen, ráadásul úgy, hogy még lakhatás szempontjából is ideális! Ragadja meg az alkalmat!